18.nap

Az utolsó reggelinket esszük a Colibriben, elbúcsúzunk a helyes lánytól,a ki mindig kiszolgált minket és a remek ételektől, amiket kaptunk. A finom pirítósoktól, kalácstól, a házi finomabbnál finomabb lekvárokig, a választható variációban leledző tojásokig, a néha igen fura ízű összeturmixolt gyümölcslééig és a finom kis gyümölcsökig, amiket kaptunk.

Búcsúzunk az óceántól, La Digue látványától a távolban, a denevérektől, madaraktól és fáktól, Shat-tól a macskától és végül Justintól is. Kapunk tőle búcsúzoul két darab mangót ajándékba,a mi állítólag különlegesebb, mint a többi, ennek más illata és íze is van, azt mondja. Levisz minket kocsival a jettyhez, hogy ne kelljen cipekedni. Kész tömeg áll a hajóhoz,de végül rengeteg sorban állás és meleg után felférünk a fedélzetre, a csomagjaink elveszik és lentre kell ülni a jegyünkkel.

A kikötőből az óceán felé vesszük az irányt, én tiszta szívemből megsiratom Praslin látványát, ki tudja mikor lesz lehetőségem újra megérkezni erre a csodás szigetre. Sírok, ahogy a távolban felbukkan Cousin Island, sírok, ahogy nézzük az utakat távolodni, nem akarok elmenni. Valami mindkettőnkből végérvényesen a szigeten maradt. Valami, amire nem készültünk, valami amit nem lehet megfogalmazni. Ez valami olyan csoda volt, amit az ember megpróbál, de nem tud elképzelni.

Tudtam mikor ide jöttünk, hogy tetszeni fog, hogy képeslap szerű tájakat látunk majd. De mind emellett olyan kultúrát, olyan embereket és olyan életközösséget találtunk, ahonnan nem akar az ember újra "európaivá válni és hazamenni". A szívünk kis darabja Praslinon maradt és mi egyre távolodtunk tőle.

Mintha az óceán is haragudott volna, sokkal rázósabb, hullámosabb volt az utunk Mahe felé, mint mikor megérkeztünk. A helyiek sem bírták túl jól a kiképzést, rengetegen használták a hányós zacskójukat, mást sem láttál, csak zöldülő arcú embereket. Mi egész jól megúsztuk az utat, bár a végére a háborgó gyomrunkkal mi is kiszállni kívánkoztunk, az utolsó perceken már nagyon szenvedtünk.

Mahéra érve először is kicsit leültünk a kikötőben lévő pálmafák alá a csomagjainkkal, hogy a háborgó gyomrunk kicsit lecsendesedjen. Aztán annyira kimerültek voltunk, hogy kerestünk egy taxit és ha jól emlékszem 5 euroért elvitt minket a szállóba. Egyébként gyalog is tudtuk volna sétálni (olyan 1km lehetett) de úgy gondoltuk ezt a luxust most megengedjük magunknak.

A Sunrise Hotelhez érve egy elég fura környékre értünk, nem volt az a kimondottan taszító, de majdnem három hét Praslin után ég és föld volt a különbség. Egyrészt jóval több az ember és kocsi mennyiség, nyilvánvalóan -hiszen Mahe nagy sziget-, másrészt elég fura olyan trópusi gettó hangulata volt. Beérve a szállásra a kínai tulajok fogadtak és előre kifizettük a kialkudott 70 euros szállás díjat. Ez a reggeli nélküli ár, hiszen másnap annyira korán indul a gép, hogy esélyünk sem lett volna megreggelizni. A szobába kissé félve mentünk be, hiszen rengeteg rosszat olvastam a Tripadvisoron erről a helyről, persze csak utólag, mikor már le volt foglalva.

A Justin-tól kapott mangok Mahén

a szálloda szoba tiszta, de nincs túl nagy varázsa

egész bizakodóan néztünk átmeneti, egy éjszakás szállásunkra

Első ránézésre egész tiszta volt, a fürdő is tűrhető volt, nem csalogató, de elviselhető, nem koszos. Ez volt az első hely, ahol a légkondi nem volt választható opció, működött és kész (justin-ál lehetett volna felárért bekapcsolni, de olyan gyönyörű volt minden, hogy nem hiányzott fenének sem). Egyébként sokkal drágább volt ez a szállás egy éjjelre mint a mi csodaszép házunk Praslinon egy éjszakára. Hiányoltuk is a csodaszép és hangulatos verandánkat, a kilátást az óceánra és a denevéreket az esőerdőben a házunk mellett.

Hatalmas különbség volt, de az ablakból rá lehetett lesni a Morne Seychellre, ami elég impozáns volt, bár azért a kilátást a szomszéd buszmegálló és hangos utca összképe uralta.

Nekiindultunk érkezés után a városnézésnek, ez volt az utolsó napos programunk, hiszen Victoriát nem akartuk kihagyni, így egy napot érdemes rászánni. Összességében egy "nyüzsgő városnak" tűnt Praslin csendességéhez és természetközelségéhez képest.

A városba menet is elkapott minket a trópusi eső, ernyőnk nem volt, így hol áztunk, hol bemenekültünk ide-oda. Szerencsére viszonylag hamar elállt, melegnek meleg volt, a pára tartalom ha lehet még fullasztóbbá vált.

Victoriát gyalogosan egy nap alatt keresztül kasul lehet látogatni, mi egy kisebb térképpel mentünk amerre láttunk. Elsősorban a Big Ben mintájára épült kis óratorony érdekelt engem, valamint gondoltuk a Természettudományi Múzeumba is ellátogatunk. Sajnos a múzeum fél órája bezárt, így az előtérbe ugyan gond nélkül eljutottunk (nem volt zárva) de pár vitrin megnézése után kizavartak minket, arra hivatkozva, hogy már lejárt a látogatási idő. Próbáltuk meggyőzni őket, hogy ma vagyunk itt utoljára, nagyon szeretnénk látni a láthatóan még nyitott múzeumot, nem sikerült hatni rájuk.

Természettudományi Múzeum bejárata

Rengeteg kis bódé és kirakodóvásár működik, sokszor jóval drágábban mint Praslinon! Mi azt hittük Victoriában biztos olcsóbbak lesznek a dolgok, nem kell plusz egy szigetre hajóztatni a dolgokat, de tévedtünk! Szóval aki megy, én annak azt tanácsolom, vegyétek csak meg La Diguen és Praslinon amit láttok, vaniliarudat, rumot és szuvenírokat is, nem lesz olcsóbb Victoriában, sőt!
Én egy nagyon helyes fülbevalót kaptam monjduk Victoriaban, kókuszhéjból faragott, polírozott Afrika kontinenst ábrázoló remekmű, az egyik kedvencem.

Egyébként rengeteg látni való van, kezdve a szép Botanikus kerttel, amit érdemes megnézni, feltéve, ha nem túrázatatok át egy való dzsungelen eleve, mint mi Praslinon és nem laktatok egy gyönyörű trópusi erdő aljában, mint mi Praslinon, szóval mi az időnket nem szántuk rá, kívülről nagyon rendezett és szép volt, főként idősebbeknek tudom elképzelni ideális és kihagyhatatlan pogramnak, ahol végigmutogatják nekik az őshonos vegetációkat. Mi anno Praslinon még vadon növő vaniliával is találkoztunk miközben átgázoltunk az eegészen.

Természetesen nem hagytuk ki mi sem a helyi piacot, ami nagyon színes, nagyon érdekes tipikus trópusi piac, szerintem érdemes meglátogatni és inni egy helyi kókuszból. Az orrod előtt faragják le a tetejét neked, majd ha kéred a kókuszvíz  kiivása után kiszedik belőle neked a kocsonyás állagra hasonlító, egész zsenge kókuszhúst is. Érdemes megkóstolni, nekem sokkal jobban ízlett a Praslinon mindenfelé lepotyogó ingyen szerezhető hagyományosan feltört, vastag kókuszhús, mint ez, de tapasztalatnak nagyon jó volt, ilyet is ismerünk.

A taxisofőrünk még délelőtt az ajánlotta, hogy estefelé menjünk ki az óceánpart és kikötő mellett található helyi rendezvényre, ahol a helyiek mindenféle ételt csinálnak olcsón és van zene, mulatság, kirakodóvásár, hatalmas program ez itt péntekenként.

Délután arra vettük az irányt amikor már nagyon éhesek voltunk, valóban sütöttek, főztek pár kis feállítható sátorban. Mindketten kipróbáltunk roston sült helyi halakat, valamilyen kreol szósszal és kivételesen sültkrupmlival, hiszen az elmúlt 17 napban rizst rizzsel ettünk köretnek, ami nagyon finom volt, de bevallom, vágytam már egy jó sült krumplira. Bár én alapvetően nem szeretem sem a halat, sem egyéb tengeri herkentyűket, ez meglepően finom volt. Kifogástalan jót ebédeltünk, igaz ülőalkalmatosság híján a nem éppen füves vagy rendezett park egyik kis szegletébe a földre telepedtünk. Ami egyedül kifogásolható volt, az a helyben árult, szerintük frissen préselt gyümölcslevek. Mivel annyira ajánlották, hát egye kutya én mangot kértem, a férjem passion fruit-ot. A helyi boltban kapható dobozos gyümölcslevek kifogástalanok, valóban 100%os ananász, passion fruit, mango és egyéb trópusi gyümölcslevek garmadáját lehet kapni (ami itthon beszerezhetetlen, nem létező) és isteni finomak. Gondoltuk, akkor a házi, a helyi még jobb lehet.

Tévedtünk. Én enm tudom miből, ki és hogyan készítette ezeket, de botrányosan rosszak voltak. Annyira, hogy én iylen rossz löttyöt életemben nem ittam, belekortyoltam és szó szerint forgott a gyomrom tőle, mintha valami izesített gusztustalan mosogatólé lenne. Rettenetes volt és cserébe jó drágán adták. Szóval, ha rám hallgattok NEM vesztek ilyet. Vegyetek a boltban, azt viszont minnél többet, mert csudajók!

Estig aztán róttunk még pár kört a városban, találtunk még itthonra egy két apróságot valamint a férjemnek egy Seychelles pólót is végül. Ezek nem könnyű feladatok,mert az ajándéktárgyak zöme hát hogy is mondjam? Egy kínai piacra való, rettenetes, ízléstelen tucatáru. A pólókon rettenetes giccses, szines feliratok, béna, vicsorgó cápákvagy hawaii mintás ingek lógnak mindenütt. Férfinak pólót találni ott=kész kihívás. Tudtuk, hogy szeretnénk olyat ami fehér, rajta egy nagy aldabra teknős van és egy visszafogott Seychelles felirat. Lehetetlen vállalkozásnak tűnt, míg Victoria össze üzlete és pontja bejárása után, órákig tartó kimerítő boltból ki, boltba be perfomansz végére: megtaláltuk az igazit.

Teljesen kimerülten értünk vissza a szállásunkra este, egész nap gyalogolni a trópusi hőségben és pára tartalomban =nem egyszerű. A szállásra érve hamar terveztünk lefeküdni és aludni, hiszen reggel 4 órára volt rendelve a taxink (a reggeli taxissal beszéltük meg az árat és időpontot) hogy a reptérre vigyen minket.

Még délután észrevettük, hogy a szobánk egyik ablaka nem záródik, de mivel nem a terasz fronton volt, ahonnan be lehetett lépni, nem törődtünk vele különösebben. Minden rendben zajlott, azt kivéve, hogy este mikor leszállt a sötét hatalmas eső volt, ami egész éjjel kitartóan zuhogott,, valamint a helyi fiatalok a hotel alatt bömböltették a zenét a kocsijukban, kiabáltak és tipikus gettó negyed hangulat volt. Nagy nehezen mikor elaludtunk, az éjszaka kellős közepén telefon csörgésre ébredtünk.

Én majd leestem az ágyról ijedtemben, hogy egyáltalán mi ez a hang (nem is láttam a telefont a szobában) ki telefonál nekünk éjjel (kiderült, hogy hajnali 1 óra volt!!) mire a Férjem felvette kiderült, hogy a kínai tulaj az aki azonnal beszélni akar velünk és nyissuk neki ki az ajtót mikor feljön! Éjjel egykor!

Mondanom sem kell torkomban kalapáló szívvel húztam össze magam az ágyban, míg a férjem az ajtóhoz ment, rettegve attól mit akarhatnak tőlünk. Állítólag a kínai tulaj és valami másik idős, ősz kínai apóka állt az ajtóban és tört angolsággal kérdezték nem-e láttunk valami "very dangerous and bad guyt" itt. Értetlenségünkre kifejtette, hogy valami nagyon veszélyes alak lógott be a hotelbe akit most keresnek és hogy akartak szólni, hogy ezek után az éjszaka hátralevő részében bárki kopog, bármit hallunk kintről ne nyissunk ajtót senkinek !! És elismételték még párszor mennyire veszélyes és rossz alak ez az illető.

Érzékeny lelkemnek több sem kellett, éjjel 1-től hajnal fél4-re állított óránk csörgéséig minden neszre majdnem infarktust kaptam, én már elképzeltem, ahogy bemászik a nem záródó ablakon és jól összever minket vagy kirabol, egy szemhunyást sem tudtam aludni annyira féltem.

Amennyire sajnáltam, hogy Praslint ott kellett hagynunk, annyira elvágyódtam vissza Justinhoz és a paradicsomi kis helyünkre vissza, ahol nem voltak gonosz emberek és félelmetes kínai muksók az éjszaka közepén. Gondoltam innen vagy vissza Praslinra, de még haza is jobb, egy éjszakával nem maradtam volna többet itt.

Amit sajnálok és biztos szép lehet a Morne Seychelli túrák, a teagyár és biztos jó pár szép partja van Mahénak is, de nekem azzal együtt, hogy Victoria klassz volt, közel sem tetszett úgy, mint Praslin ami maga az Éden Kert volt.

És hogy milyen volt a haza utunk és a közel 20órás várakozásunk Dohában? Az is kiderül holnap!