14. - 15. nap

15.nap

Reggeli után vártuk a híreket a tervezett kirándulásról, ugyanis szóltunk Justinnak és ő ajánlotta az ismerőséket, akik vállalnak hajó transzfert a szigetig. Reggel még nem jelentkezett a szervező, abban maradtunk vele, hogy vagy ma vagy holnap hív minket.

Elindultunk a Vallee de Mai-hoz megnézni a vízesést, amit a múltkor kihagytunk és újra meglátogatni kedvenc bülbüljeimet. A helyi buszon akkora volt a tömeg, hogy állni kellett. Ez új jelenség, 2 napja Lazioról hazajövet is már akkora tömeg lett, hogy nem fértek el az emberek, illetve már nem is álltunk meg felvenni őket! (gyanítjuk, hogy valami nemzeti ünnepük lehet, több helyen mulatoznak, bár itt mindig jókedvűek az emberek)

A vízeséshez gyalogolni kellett a buszmegállótól még lefelé az út mentén (írtam is többször, hogy Praslinon nincsenek járdák, az autóút szélén kell gyalogolni mindenhol, ami az elején nekem mint "európai" embernek félelmetes volt, ahogy száguldoztak mellettünk az autók buszok, aztán természetessé vált, hiszen mindenki ott ment). Az út széléről alig lehet látni a vízesést, ennek ellenére a gazdagabb turistákat magán buszokkal cibálják oda és nekik is ott mutogatták. Egy tábla van kirakva, miszerint a dzsungel mélyén a háttérben zubog a vízesés, de semmi odavezető út nincs, sőt azt hiszem még oda is volt írva, hogy nem szabad beljebb mászni.

háttérben a vízesés

Ezek után visszagyalogoltunk a buszmegállóhoz és már a múltkor kinézett (Laci által kipróbált) helyen beszöktünk a Vallee de Mai-ba. Egy kis patak átgázolás nem jelentett túl nagy nehézséget. :-)  Egyébként nyilván ha milliárdosak lennénk szívesen megfizettük volna újra  a belépőket, hogy támogassuk az atollokat, de mivel ez nem így van, viszont szerettük volna még egyszer élvezni azt a csodás helyet, így nagyon élelmesek voltunk. Egyébként valószinüleg a helyiek is itt járnak be.

Újra felmentünk a bülbülökhöz. A sok közül egy bátor madár van ott, akinek most már csak úgy kezdtem el odaadogatni az élelmet, ha szépen rárepült vagy ráült a kezemre. Először furcsállotta a dolgot, aztán összeszedte a bátorságát és elég szépen ment neki. Sok hangoskodó és zavaró turista jött ment, akinek élmény számba ment, hogy a madár a kezemen ülve eszeget, úgyhogy turistalátványosságként fotóztak engem és a madarat. Lehet ki kellett volna dobnom egy kalapot, hogy dobjanak bele pár rúpiát és akkor tovább maradhatunk itt. :)

 

Sokat nézelődtünk, pihentünk, talán ma kevésbé volt meleg mint a múltkor, mert egész éjjel esett az eső. Benéztünk az ajándékboltba is, de mindenük pofátlanul hihetetlenül drága. 

a legfotogénebb, kedvenc gekkóm

 Első tervünk az volt, hogy elmegyünk haza a busszal 2óra körül. A buszmegállóban vártunk sokat, mire még egy német turista pár is odajött mellénk várni a buszra. (Praslinon nincs tömeg, pláne a fehér turisták jelentős része nem buszozik a helyiekkel, szóval elég ritkaság volt, ha láttunk más turistákat is. Sokszor többnyire csak egyedüli turistaként utazgattunk a helyiek között). Hosszú várakozás után feltűnt a helyi a busz, mire mindannyian reménykedve pattantunk fel az út széléről, de megállás nélkül elhúzott mellettünk (sokan voltak) - így a két napja tapasztaltak alapján nem vett fel bennünket.

Csalódottan visszaültünk, újabb hosszú várakozás után még két turista csapódott mellénk, majd jött egy újabb busz mire mindannyian újból reménykedve felpattantunk, de mint az előző ez is megállás nélkül elment! :-)

Mi meguntuk az órák óta tartó (és ez nem költői túlzás Praslinon) várást és elindultunk gyalog a part felé, abban a reményben, hogy ott egyrészt több busz jár, másrészt több ember is, így nagyobb eséllyel stoppolhatunk. (vicces, mert a turisták sohasem vettek fel, helyiek közül viszont inkább segítőkészek). Ez egy nagyjából 2 km-es út, de hegynek lefelé hál'Istennek.

Útközben észrevettük egy szép széles utat, ami a dzsungelbe vezetett, jól kiírt túraút volt 1,4 km-es távval. 

Gondoltuk, ha már itt vagyunk megnézzük. A meredek út vége egy kilátóhoz vezetett, nagyon szép és teljesen jól járható út volt, ahogy Laci mondta, mintha a Pilisben lennénk. :) A kilátónál láttunk egy endemikus kígyót is, nagyon szép volt, örültünk, hogy ő is megmutatta magát. Láttunk még fekete papagájt is út közben.

kilátás a Bai St. Anne öbölre, ahol laktunk

 

Hazafelé félutig lesétáltunk végül kifáradva vártunk egy buszt, ami szerencsére megállt és felvett, de csak állóhelyei voltak. Fene se érti őket egyébként, mert végcélnak a Zimbabwe kilátót írta a tábla aztán kiderült, hogy a Jettyhez megy, ami teljesen ellentétes irányban van. (Vagy megfordul a Jettynél és onnan visszamegy?!) Minden esetre megkérdezni nem árt, ha nem egyértelmű. 

Megjött a boltba a Coca-Cola szállítmány, ami napok óta hiány cikk volt egész Praslinon (egy darab sem volt), rögtön be is szereztünk kettőt a kókuszos rumhoz, illetve megvettük otthonra is a 3 db Takama rumot. A Jettynél lévő helyi kisboltban még olcsóbb volt, mint a múltkor talált "szupermarketbe". Vettünk tonhalkonzervet és kukoricát csütörtökre és kiderült, hogy holnap reggel jönnek értünk a házhoz kocsival és elvisznek minket Anse Kerlanra, ahonnan hajóval megyünk Cousin Islandra. Nagyon úri dolgunk lesz.

Este Justintól egy hatalmas papayát és mangókat kaptunk .

14. nap

Éppen két hete érkeztünk meg a világ legszebb helyére. Olyan szempillantás alatt eltelt ez az időszak, hogy kezdünk gyanakodni, itt valami időgyorsító gép van bekapcsolva, otthon pedig valami időlassító.

Délelőtt elmentünk a helyi ajándékboltba, megvettük a fényképalbumot otthonra. Sokkal olcsóbb mintha otthon vennék meg hasonlót. Kókuszháncsból és egyéb természetes anyagokból csinálták, az elején három tengeri teknőssel és Seychelles felirattal. Magyarországon hasonlókat az indiai boltokban láttam, sokkal drágábban, ilyet mondjuk sehol, teknősökkel, feliratokkal.

Végre nyitva volt az internetes hely is, befizettük magunkat egy rövid időre (perc alapon megy a számlázás) és írtunk pár sort otthonra. Természetesen gyalogoltunk a meleg, párás úton, a bolt és az internetes hely is nagyjából 1 km-re van a szállásunktól.

Délután 3 körül nagy vihar készülődik, este lesétáltunk a kikötőhöz és söröztünk (SeyBrew) a köveken ülve, figyelve a helyi embereket, hajóforgalmat és az óceánt. Csepergett az eső, hideg persze ennek ellenére nem volt, de nem akartunk megázni, így szép lassan hazasétáltunk. Justin-nál a képeket nézegetve eldöntöttük, hogy szeretnénk elmenni Cousin Island-ra is, ki tudja mikor kerülünk még egyszer vissza erre a csodálatos helyre.