17. nap

Otthon maradtunk utolsó előtti napunkon. A szomszédaink reggel köddé váltak és elmentek (ők voltak a fura jehovisták, akik Mauritius-ról érkeztek és folyamatosan nagyon furán viselkedtek a franciákkal ellentétben, akiket nagyon megszerettem,de ők hazahúztak sajnos az utolsó héten). Kiderült, hogy nem fizették ki a Colibris vacsorájukat, amit előző este fogyasztottak. Utolsó estéjükön állítólag jól megvacsoráztak ott, kértek egy csomó dolgot, majd reggel pánikszerűen távoztak. A szállást és a reggeliket kifizették Justin-ak, de a vacsora árával meglógtak. Vagyis csak próbáltak, mert mikor itt keresték és kérdezték tőlünk (az étterem  vezetőnője) hogy hol vannak, mi nem tudtuk, a hűtőben is hagytak érintetlen kajákat, sört, majonézt, csomó mindent, így nehezen tudtuk eldönteni tényleg elutaztak-e, de a szobájuk ajtaja nyitva volt, benne a kulccsal, tehát feltételeztük, hogy szélsebesen távoztak. Lényeg a lényeg, hogy elkapták őket a kompra várakozva, hiszen aznap a szokásostól és tervezettől eltéérően több mint egy órával késöbb indult a jetty. állítólag lerobbant az egyik és most csak egy hajó jár. Így a kikötőben elkapták őket és kifizettették a vacsorát. 

No meg nekünk is utána kell nézni, hogy holnap menetidő szerint járnak-e a jettyk az új fejlemény kapcsán. Mahéra megyünk reggel, ahol elfoglaljuk szállásunkat a Sunrise Hotelben, majd várost nézünk.

Nagyon nehezen búcsúzunk Praslintól és a szállásunktól is, annyira tökéletes ez a hely, hogy sohasem akarnánk máshol élni. Egész nap nyeldestem a könnyeim, majd pakolásnál és elalvásnál jól meg is sirattam, hogy itt kell hagynunk ezt a helyet.